Pályázati azonosító: EFOP-3.1.9-17-2017-00011
Iskolapad újratöltve - Második esély programok támogatása „MEGtanulva!”

Projektismertető:

Iskolánk célja, hogy segítsük a középiskolai végzettséggel nem rendelkező, az iskolarendszerből lemorzsolódott vagy azt korábban elhagyó már nem tanköteles korú fiatalokat a középfokú megszerzésében. A projektünk célkitűzése, hogy olyan új – tanulást támogató, az egyéni tanulási igényekre reagáló – tanulásszervezési eljárásokat alkalmazzunk, amelyek korábban nem, vagy csak elszórtan voltak jelen az iskolánkban, illetve egy komplex segítő szolgáltatásrendszer működtetésével elősegítsük , hogy az érintett diákcsoport sikeresen elvégezze tanulmányait, végzettséget szerezzen. Az új tanulási formák, a mentorálás, a közösségi programok célja, hogy csökkentsük a tanulási kudarcokat és ezáltal a tanulók lemorzsolódását.


CONSTRUMA KIÁLLÍTÁS BUDAPEST 2018.április 13. péntek Budapest

Április 13-án, pénteken Construma kiállításon és szakmák éjszakája rendezvényen vettünk részt a budapesti Hungexpon, a „második esély” pályázat keretében. A szakmák sátrában interaktív módon ismerkedhettünk meg számos szakmával, de voltak sportrendezvények is. A Construma kiállítás keretében épületgépészeti cikkeket láthattunk, melyek a legfejlettebb technológiákat képviselik. A helyszínen sok rövid termékbemutatót, kisfilmeket kínáltak és szimulátorokat próbálhattunk ki. A nap ajándéka volt az is, hogy egy Gastroland svédasztalos étteremben ebédeltünk, ahol sok finomságot megkóstolhattunk. Ezúton köszönjük a pályázati lehetőséget mert így vált lehetővé, hogy kényelmes autóbuszon utazzunk, ebédeljünk és részt vegyünk ezen a színvonalas rendezvényen.

ISKOLA – NAP

„Tegyünk jót mindenkivel, rosszat senkivel”


2018. január 26-án 10.00-kor, pénteken rendeztük meg a Don Bosco ünnepet, melyre idén is nagy lelkesedéssel készültek tanárok, diákok egyaránt. A Sportcsarnok adott otthont ennek a rangos rendezvénynek, amelynek alkalmából igyekszünk méltósággal emléket állítani iskolánk névadójának. Az ő tanítását és nevelési elveit szem előtt tartva a vidámság jegyében készültek a „MEGtanulva” projektben tanuló diákjaink a műsorra, akik Jávorkúton voltak 3 napos táborban, ahol összeállították meglepetés műsorukat mentortanáraik segítségével és közreműködésével. Jelenetük alapötletét Jókai Mór: Melyiket a kilenc közül címet viselő novellája adta. Az ünnepség keretein belül került sor azon oklevelek és ajándékok átadására is, amit a diákok tanulmányi és kulturális területen bizonyított teljesítményük elismeréseként vehetnek át. A projektrendezvényt számos meghívott vendég megtisztelte jelenlétével, köztük együttműködő partnereink és a mentorált diákok szülei is részt vettek. Az program állófogadással zárult ahol lehetőség nyílt a kötetlen beszélgetésekre is. Jó hangulat, új ismeretségek, együttműködési lehetőségek jellemezték a napot.


KVÍZ „A játék olyan tevékenység, amelyet nem lehet elég komolyan venni”

2018.03.27-én az EFOP.3.1.9-17-2017-00011 „MEGtanulva” pályázat mentorai és mentoráltjai humoros és elmét próbáló kvízben méretették meg magukat. A vetélkedő kérdései meghökkentő, az iskolánkkal kapcsolatos, irodalmi, nyelvtani, logikai és szövegértési kérdéseket tartalmaztak. A játékos vetélkedő célja a mentoráltak közösségformálása, kohézió erősítése. A győztesek boldogságát a győzelem mámora mellett egy ínycsiklandó csokitorta is emelte.
>
Szakmai találkozó 2018.03.28.

Az EFOP 3.1.9-17-2017 Iskolapad újratöltve - Második esély programok támogatása pályázatban a nyertes intézmények megvalósítóiként szakmai műhelynapon vettünk részt. Megismerhettük a pályázati konstrukcióban részt vevő intézményeket, sajátosságaikat, pályázati programjaikat. Megosztottuk egymással a felmerülő nehézségeket, tapasztalatokat cseréltünk és a már jól bevált pályázati elemekről beszámolóra került sor. Az egymástól tanulás, játékosság és kapcsolati háló bővülése jellemezte a napot.


JÁVORKÚTI TÁBOR 2018.01.17 – 19 „Az a csodálatos három nap”

A téli Bükk csodálatos azonban havas jeges szerpentinen felfelé kapaszkodva nekünk, bár buszunk sofőrjének nem igen volt módja ebben gyönyörködni. Ráhangolódva a célra műsorunk egyik betétdalával köszöntöttük az elénk táruló téli erdőt. Ebéd után megkezdődtek a jókedvű ámde fárasztó próbák, gyorsan telt az idő eljött a „takarodó” ideje; ahogy ilyenkor lenni szokott bizony éjszakába nyúlóan. Újabb fárasztó próbák, újabb „takarodó” természetesen szellemhistóriákkal indítva. A műsor összeállt, csupa jókedv és vidámság…! Mentorált, „második esélyes” gyerkőceink fegyelmezettek, aktívak és kreatívak voltak, értékelték a lehetőséget és remek kis műsort dobtak össze mentortanáraik irányításával, amit az előttünk álló Iskola- Napon szüleiknek, tanáraiknak, diáktársaiknak és a meghívott vendégeknek büszkén adhatnak elő!